Emlék Eddie van Halen-ről

Eddie van Halen: Did you talk to the Hungary guy?
Alex van Halen: Yes.
Eddie van Halen: Nice guy.

A “Hungary guy” én voltam, és ezek a mondatok 1995 késő tavaszán, Brüsszelhez közel, egy fesztiválról visszafelé a hotelbe, egy mikrobuszban hangzottak el. Eddie nem tudta hogy hátul ott ülök a mikrobuszban.

Én úgy kerültem ide, hogy interjút készithettem az egész zenekarral. .

Eddie van Halen ekkor nem éppen jó időszakban volt. Csipőmútét előtt állt és fájdalmakkal küszködött.

Mindhárom másik taggal a koncert előtt beszélgettem, Eddie-vel a show után. Sem a zenekar többi tagjánál, sem Nála nyomát sem tapasztaltam az extravagáns, arrogáns viselkedésnek amiről a Van Halen-ről szóló cikkekben korábban olvastam. Igaz ekkor már nem David Lee Roth, hanem  Sammy Hagar volt az  együttes énekese.

Eddie túnt a legszerényebbnek, a legcsendesebbnek a négy tag közül.

Megemlitettem Neki hogy milyen szép fotónak tartom a Rolling Stone-ban röviddel azelőtt megjelent portréját, amelyen nyugodt, kellemes atmoszférát mutató környezetben éppen kutyát sétáltat. Ez azután volt, hogy egy spontán pillantban egyszercsak otthon, a fürdőszobájában kopaszra borotválta a fejét. Amiről Ő is, és környezete is azt találgatta: ez vajon újrakezdés jele?

Volt mit újrakezdenie. Nyiltan beszélt az alkohollal kapcsolatos problémáiról. Did you try to get help? – kérdeztem. Igennel válaszolt, és a hangján úgy éreztem nem gyakran kérdezik meg ezt Tőle.

Az interjú kötetlen beszélgetés volt együttese akkori munkáiról, arról, hogy szerinte az különböztette meg a zenekarát a többi kaliforniai társaságtól, hogy őket gyermekkorukban nem a Beatles, hanem a Dave Clark Five jóval keményebb zenéje inspirálta. Magáról, mint emberről, édesanyjárol aki Indonéziából került Hollandiába.

Nem érintett meg soha igazán a Van Halen zenéje, de ez a találkozás az egyik legemlékezetetesebb  interjúhelyzet volt, ami valaha megmaradt bennem. Az egyszerű emberi interakció miatt. Egy rocksztárral beszélgethettem, aki hatalmas sikerekkel a háta mögött éppen egy mélypontból kikászálódó helyzet kellős közepén volt. És nem szégyellte ha valaki  – adott esetben egy újságiró – sebezhető embernek látta.

A háromnegyed órás mikrobuszozás során alig szólalt meg. Hozzám sem szólt  semmit. A hotelben, amikor elbúcsúztam, megölelt.

Herskovits Iván

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.