Az lllés zenekar 1971 januárjában a Kégli-dallal újra mindenhol az első

Az Illés zenekar 1971 januárjában, a nyolchónapos letiltás után ismét mindenhol az első. A Kégli-dallal, amit még az 1970 tavaszi londoni út előtt vettek fel, és amit a Lemezgyár a  retorzió letelte után azonnal piacra dobott. 

A Kégli-dal, noha nem egészen pontosan feltűntetett cimmel, az Ifjűsági Magazin és a Magyar Ifjúság listáin heteken át vezet.

“Az lllés zenekar 1971 januárjában a Kégli-dallal újra mindenhol az első” bővebben

Illés együttes – kozmetikázott történelem

Felejtsd el az Illés együttes a nosztalgiázó tömegek igényeihez igazitott búcsúkoncertjeit. A tönkremasterolt újrakiadásokat. A retusált Illés történetirást. Tudni akarod mi tette nagyszerűvé és egyedivé az 1965-ben létrejött és 1973 -ben feloszlott Illést zenekart? Akkor  hallgasd meg az eredeti vinyil lemezeket.  Nézd meg a fennmaradt filmfelvételeiket.  Olvasd el a múködésük idején velük készült interjúkat.

Az Illések és pofonok cimű 1969-ben megjelent album eredeti inzertje és ahogyan az a 2005-ös cd-kiadásban szerepel.
Az Illés amiért kissrácként rajongtam – és amivé utólag hagyták hogy legyen: a megcsonkitott, átszinezett, agyoncimkézett, igenytelen referenciakaderbe helyezett.

“Illés együttes – kozmetikázott történelem” bővebben